ülünk a szoba barátságos fényében, arany naplementében, villódzik a tévé, gyere, együk meg a vacsoránkat kedves, halkan falatozunk, nézzük a rohanó embereket az utcán, mi már nem sietünk sehová, hullanak az őszi falevelek, repülnek a fényévek, csak nézel rám, látom a fáradtságot a szemedben, végigsimítod a kézfejeddel az arcom, némán elmosolyodsz, messze tűnik a régi nyarak emléke, a csókok országa, karon fogva visszasétálunk a szobába, a térdünkre borítunk egy kockás takarót, és ülünk félve, csendesen
harminc évesen
2003.03.16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése