2012. november 19., hétfő

Ajándék

Klárika gondterhelten ült a művészeti kávézó teraszán egy café latte felett. Szépen ívelt szemöldöke összeszaladt, miközben az aznap történteket próbálta feldolgozni. Reggel felkelt, haját szigorú kontyba kötötte, felvette szűk szabású kiskosztümjét és dolgozni indult egy multinacionális cég vezérigazgatójának asszisztensi székébe. Semmi sem utalt arra, hogy ez a nap más lesz. Anya szabadszellemű, nyitott gondolkodású, ugyanakkor biztonságos, szeretetteljes és következetes légkörben nevelte őt fel - miközben felismerve a rendszerváltozásban rejlő lehetőséget - fiatal elvált nőként közgazdász diplomát is szerzett. Anya hitt a változásban, és a piacgazdaság felszabadító erejében. Egy bankban helyezkedett el, ahol végigjárva a tisztességes szamárlétrát, fiókvezetői pozícióig jutott. A beosztottai és főnökei, akárcsak a családtagjai, tisztelték, becsülték. Anyának kiváló teljesítményértékelései voltak, és rendíthetetlenül hitt abban, hogy közös érdekért csapatban dolgozni minden körülmények között kifizetődő. Anya ma délelőtt telefonált, hogy a válságos gazdasági helyzetre való tekintettel a főnökei fájó szívvel ugyan, de a bankban töltött szakmai pályafutásának lezárása mellett döntöttek. Nem értékekről vagy eredményekről szól a történet, hanem „a kígyó a farkába harapott”: a jól teljesítő, magas szakértelmű, emiatt méltán magasan fizetett, a válságban azonban nyilvánvalóan túl drága fiókvezetőket érte a csapás: megszűnik a munkahelyük. Szellemi tőke-irtás. Anya ötven évesen, egy óra leforgása alatt, a megbecsült fiókvezetői székből a munkaerőpiacon találta magát – álláskeresőként. Apa ugyan nem élt velük, de folyamatosan jelen volt Klárika életében. Ő jelentette a mókát, a vidámságot. Ugyanakkor a bajban mindig lehetett rá számítani. Apa mezítlábas tanyasi gyerekként nőtt fel, és csak saját ambíciójának köszönheti, hogy küzdelmes munkával, támogatás nélkül, diplomát szerzett. Apa hitt a közjóban, az anyatermészetben és a környezetvédelemben. A rendszerváltás meghozta számára a kiteljesedés lehetőségét, miután elnyerte az önkormányzati környezetvédelmi vállalat ügyvezető igazgatói címét. 16 évet töltött a pozícióban, egy haldokló céget vezetve a modernizáció útján egy versenyképes jövőbe. Közben a polgármesterek jöttek-mentek, de megkérdőjelezhetetlen szakértelmének köszönhetően Apa maradt. Apa ma délután telefonált, hogy a frissen lezajlott választások újdonsült képviselői megszavazták leváltását, az összes többi önkormányzati vállalat vezetőjével együtt. Csoportos lefejezés. Okok nincsenek, ha csak az nem, hogy Apa is „kiszolgálta” az előző, jelen pillanatban ellenzéki városvezetést. Hiszen kiszolgálta ő mind a négyet a rendszerváltás óta, mivel nem a pártokban, hanem eszmékben és a szakmájában hitt. Ráadásul, hogy valódi színezete legyen az elemi felháborodást gerjesztő esetnek, hűtlen kezeléssel vádolják, így Apa ötvenöt évesen, egy óra leforgása alatt a megbecsült igazgatói székből védekező pozícióba került, ahol a legalapvetőbbet, a tisztességét kell bizonyítania. Laci sietve lépett be a kávézó teraszára, tudta, hogy a szavaknak most nincs helyük, így csak lecsókolta Klárika szájáról a tejhabot, kinyitotta a laptopját, és elindított egy dvd lemezt. Klárika a felvételen huszonéves édesanyjával és édesapjával találta szembe magát, akik kézen fogva, lobogó hajjal szaladtak a budapesti utcákon az Ikarus buszok akkori csúcsmodelljei között. Majd esküvői képsorok következtek, apa a nyakkendője hegyével játékosan megsimogatta anya pisze orrát, aki nem átallott virágos ruhában oltár elé állni. Aztán sok-sok jelenet, ahol már a kis Klárikáé a főszerep, és a jövőbe bátran tekintő harcosok - a szülei, akikben buzgott a fiatalos tettvágy, lendület és erő - őt a legnagyobb szeretettel veszik körül. Hogy hogyan történhetett mindez, és hogyan talált el hozzá ez a csodálatos látomás? Volt valaha egy 8mm-es tekercses filmfelvevőjük, de Klárika legjobb tudomása szerint a szerkezet réges-régen elveszett. Anya azonban megtalálta a felvételeket, Apa pedig a technika vívmányainak köszönhetően digitalizáltatta a tekercseket, és elküldte Lacinak. A születésnapjára szánták, de Laci megérezte: nem szabad tovább várni, most van szüksége rá. Klárika látott ugyan régi képeket arról, ami a filmen játszódik, tudta, hogy volt egy szerelem, egy házasság, amiből született, de mindez úgy élt a fejében, mint az évszámok és illusztrációk a történelemkönyvek lapjain. Filmen látni ezerszer élőbb, szinte húsba vágó élmény volt. Már nem csupán elhitte, hanem hitt benne, hogy a szülei voltak fiatalok, akik nem csak képesek voltak a rendszerrel megújulni, hanem maguk is újítóként vettek részt egy korszak lezárásában. Egy pillanat alatt beleivódott a vérébe a változás képességének csodálatos ereje. Ebben a pillanatban tudta, hogy a szülei, egy letűnt korszak utolsó harcosai ismét győztes csatába fognak vonulni, és ezúttal ő is csatlakozik hozzájuk. Épp csak indulás előtt még kibontotta a haját, intett a pincérnek, és kérte a számlát.