Félek, nem tudom, mit keresek itt. Tárgyak, és emberek. De ezek csak tárgyak, és emberek, mindenki elmegy mellettem, csak én vagyok bezárva magamba, csak én vagyok itt egyedül, ebben a börtönben, nem akarok bátor lenni, nem akarok szembe nézni, csak túl lenni, túl lenni, addig meg aludni, elrepülni, megszűnni.
Nem jöhet be hozzám senki, én sem mehetek be senkihez, nem látnak, csak a testemet, azt, hogy az nagy, fiatal, és erős, nem látnak engem, ahogy a legmélyén a hideg fagyfeketében hangyaként kuporgok, szép fényes, de kicsi és gyenge hangyaként, akit sokszor még eltaposni sem érdemes, olyan jelentéktelen.
Néz rám mindenki szeretettel, nyújtják a kezüket felém, de én csak mosolygok, bátor eszelősen, nem kell a kezük, nem használhatom semmire, egy kéz nem elég, hogy megmentsen, hogy kimentsen, saját magamból, gyávaságomból, gyengeségemből, félelmemből. Egy szív kéne, egy lélek, de hiába van az is, mert elillan, elszáll, ha utána nyúlok, mint egy fodros szárnyú pillangó, amit megölnék, szétmorzsolnék, amint megfognám, így hát nem lehet enyém, nincs gyógyszer, nincs segítség, csak a félelem, a hideg, csak én, csak én, csak én…
2003.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése