Globalizáció

Bombáztak.
A csonka házak szürke romjai homályos lidércekként magasodtak az emberek fölé.
Ömlött a füst.
Láttam egy gyerek széttépett holttestét.
Az anyja ott jajveszékelt felette.
Az emberek nem álltak meg segíteni, zavarral vegyes rémülettel rohantak, de nem volt hová menekülni.
Volt akinél bőrönd volt, mentették nyomorúságos ingóságaikat.
Sokan véreztek is.
Néhányan egymásba kapaszkodva bukdácsoltak előre.
Óriási volt a hangzavar.
A repülőgépek zúgását elnyomta a robbanások kemény csattanása.
Értetlenség ült az arcokon, fájdalommentes döbbenet.
Érezni lehetett a félelem mindent elsöprő mágikus erejét.
A halottak szanaszét hevertek az utcán, testük megtekeredve feküdt arccal a porban.
Egy katona távolba meresztett szemmel ült, mintha meglepődött volna, mikor szíven lőtték.
Egészen fiatal volt.
A haja barna.
Egy férfi zokogva ült egy tank roncsa mögött.
Ő feladta.
Egy asszony egy lábast fogott a feje fölé.
Egy kisfiú sírva kereste az anyját, közben, kezét vérző fejsebére szorította.
Szakadt, koszos, szánalmas gúnyájára vér csepegett.

Még szerencse, hogy mindez tőlem oly távol van, az egészet csak a híradóban láttam…

2003.