Boldogság

Csodálatos álmot láttam az éjjel.
Őrülten szerelmes voltam, hihetetlenül, ahogyan csak a filmekben lehetséges, és a romantikus regényekben való. Olyan szerelmes voltam, mint a megvadult, 16 éves kamaszlányok, akiknek a szemében még nincs ott a csalódások megtört fáradtsága. Szerelmes voltam, és boldog.
Egy szép szőke fiúba voltam halálosan szerelmes.
Fogtuk egymás kezét, rohantunk a körúton az esőben, közben nevettünk, elállt az eső, kisütött a nap, galambokat kergettünk a téren, az úttesten keringőztünk, dudáltak az autók, besötétedett, és mi a sötét, buja, langyos Dunában meztelenül fürödtünk.
Végigcsókolóztunk a filmet a moziban, a leghátsó sorban, fagyit ettünk, sokat, egymás szájában éreztük az édes ízeket, utána egy kiskocsmában egymás kezét szorítva langyos, habos sört ittunk, faltuk a rántotthúsos szendvicset, beszélgettünk, nevettünk, és pofátlanul boldogok voltunk, élveztük az életet.
Zongorázott otthon nekem a kedvesem, félálomban egy kockás pokróc alatt kucorogtam, nagyon élveztem, a tiszta hangokkal én is egy szebb világba kerültem, szép volt a dallam, ismerősen csengett, halkan dúdoltam, önfeledten.
Egy tisztáson ültünk, kéz a kézben, néztük a naplementét, arany volt a hajunk tőle, halgattuk a kakukk éles hangját, messzebb, a fák közt, az erdőben.
Sétáltunk a homokos Duna parton, térdig gázoltunk a vízben, gyöngéd és vad csókok váltották egymást a hűvös, sötétszürke levegőben. Langyosan fodrozódott a bársonyfekete víz és izzott a borzas víztükrön a lámpák visszaverődő, hideg fénye. Csendben álltunk, egymást szorítva, én szívtam be az illatát, úgy öleltem, mintha utoljára láthatnám.
És reggel lett, a csodás látomás még kísért. Lassan fogom fel az álom és valóság közti elmosódott határvonalat, kinyitom a szemem, tűz a nap, szikrát vet az égen, és ahogy oldalra fordulok látom, hogy a szép, szőke fiú itt fekszik mellettem...

2003. június 11-12.